Csótányirtás, csótányok elleni védekezés, biztos megoldás csótányok ellen, lakásban, élelmiszeriparban

Csótányok életmódja, biológiája

A magyarországi fajok száma 10, ebből 3 számít egészségügyi kártevőnek:

Kifejléssel fejlődnek, petéit nem egyenként, hanem petetokban rakják le. Sikerüket elsősorban ennek köszönhetik, hiszen a petetokban védett helyen vannak a tojások, ezen kívül a terjedésre is rendkívül alkalmas a stratégia.

Testük általában lapos, szárnyaik eltérő hosszúságúak, nyakpajzsuk korongszerűen kiszélesedett.

Német csótány - Blattella germanica

Az afrikai nagy tavak környékéről származik. Az optimális élőhely számára a meleg (33C-ig), nedves. 10-15 mm hosszú (a kifejlett rovar), színe szalmasárga-világosbarna. A nyakpajzson két hosszanti fekete sáv van, ez a lárvákon végighúzódik. A lárvaállapot optimális körülmények között 6-8 hétig tart (tipikus a 6 lárvaállapot). A nőstény párzásokat követően kb. 1 hetes korában képzi első petetokját, amelyet további 6 követhet, 3 heti rendszerességgel.

A petetok 8mmx3mmx2mm, eleinte világos, majd gesztenyebarna, keresztirányú szegmentekkel. A 30-40 lárva kikeléséig a nőstény magán hordozza.

Mindkét nem szárnya hosszú, a nőstényé a potrohon túlnyúlik, ezzel védelmet nyújtva a hordozott petetoknak.

Konyhai csótány - Blatta orientalis

Észak-afrikai eredetű, a meleg (20-29C), nedves vagy akár száraz helyeket kedveli. Testhossza (kifejlett rovar) 20-24mm, színe sötétbarna-fekete, fekete nyakpajzzsal. A lárvák vörösbarnák, nyakpajzsuk nekik is fekete. A 0,5-1 éves lárvaállapot alatt 7-10-szer vedlik. A nőstény a párzást követően kb. 2 hetes korában képzi első petetokját, amelyet további 5-10 követ, 10 napi rendszerességgel. A petetok 10x5x3mm, eleinte világos, majd sötétbarna, keresztirányú szegmentek nélkül, kb. 16 tojással. A petetok csak a megképzés utáni 24 órában van a nőstény testén. A nőstény szárnya rövid, a hímé hosszabb, de testén nem ér végig.

Amerikai csótány - Periplaneta americana

Szubszaharai afrikai eredetű faj. A meleg (33C-ig), nedves élőhelyeket részesíti előnyben. Trópusokon, szubtrópusokon a szabadban is él. Testhossza 28-44 mm, színe mahagóni barna, jellegzetes mintázattal a nyakpajzson. A lárvák vörösbarnák. A 0,5-1 éves lárvaállapot alatt 6-14 alkalommal vedlik. A nőstény a párzást követő 3-7 nappal képzi az első petetokját, amelyet további 10 követ, havonta. A petetok 8x5x3mm-es, eleinte világos, majd fekete, keresztirányú szegmentek nélkül, 14-16 tojással. Csak a megképzésig látható a nőstény testén. Mindkét nem szárnya hosszú, a hímé a potrohon túlnyúlik.

Hazánkban a német csótány a leggyakoribb, sokszor találkozunk konyhai csótánnyal is, de akár az amerikai is előfordulhat.

Miért fontos a csótányok elleni védekezés lakásban, otthonában, élelmiszeriparban?

Számos kórokozó mechanikai vektorai, hordozói. Mivel élelmiszer-látogató, így a veszély fokozottabb.
Ezen kívül allergizálhat, és jelenléte pszichikai tüneteket válthat ki, rengeteg élelmiszert fogyaszthatatlanná alakíthatnak.

Fertőző betegségek: Mivel rendszerint szennyezett környezetben tartózkodnak, az ott elfogyasztott táplálékkal igen sok kórokozó, kerül bélrendszerükbe, ami azon változatlan formában halad végig. Emellett veszélyesek még a testfelületre feltapadó mikroorganizmusok is. Általában gyomor-bélrendszeri megbetegedések fenyegetnek, inkább ott ahol a kórokozók nagy számban vannak jelen (pl.: kórház), a lakásokban ez a veszély alacsonyabb.

Allergia: a csótányok illat- és büzmirigyei váladékot termelnek, ami a házi porral belélegezve allergiás reakciók kialakulásához vezethet: szénanátha, száraz-, erőltetett köhögés, egyéb légúti tünetek.

Hol kötelező védekezni ellenük?

A 4. számú melléklet a 18/1998 (VI. 3.) NM rendelethez tartalmazza az egészségügyi kártevők elleni védekezés részletes előírásait.

4.pontja:

4.Csótányok

A csótányok megtelepedésének és elszaporodásának megelőzéséről

a) az egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi és oktatási intézményekben,
b)a szálláshelyeken,
c) az élelmiszerek és italok előállítására, tárolására, szállítására és forgalmazására szolgáló helyeken (üzemekben, üzletekben, raktárakban stb.),
d) a piacokon és a vásárcsarnokokban,
e) a vendéglátó-ipari és közétkeztetési egységekben 
gondoskodni kell. Ennek érdekében az a) és b) pontban feltüntetett helyeken évente két alkalommal irtószeres kezelést kell végezni. A c)-e) pontban felsorolt helyeken    programban határozhatók meg a megelőzési, az ellenőrzési és az ellenőrzés során rovarfertőzöttnek talált helyeken szükséges irtási feladatok, továbbá az előre tervezett munkavégzési időpontok. Program hiányában évenként legalább kétszer a fertőzöttségtől függetlenül irtószeres kezelést kell végezni.  A c)-e) pontban felsorolt helyekre vonatkozóan a programot a külön jogszabály szerinti megfelelő szakképesítéssel rendelkező személynek kell elkészítenie és működtetnie.

Mit ajánlunk mi?

  • Ingyenes tanácsadás, helyszíni szemle
  • Akár 24 órán belüli kiszállás
  • Ingyenes árajánlat, pontos kalkuláció rejtett költségek nélkül
  • 100%-os csótányirtást végzünk, a teljes populációt elpusztítjuk
  • Kisgyermekre, házi állatra különös tekintettel – de minden esetben – első a biztonság: mindig a helyi adottságokra nézve a legbiztonságosabb módszereket, irtószereket vetjük be
  • Diszkrét munkavégzés
  • Csak objektív módszerekkel közösen ellenőrzött, ténylegesen hatékony munka után veszünk fel pénzt
  • Segítünk az elért 100%-os eredmény folyamatos fenntartásában
  • HACCP-rendszer szerinti, élelmiszer-biztonsági szabályoknak megfelelő csótány-mentesítést is végzünk

Hogy történik a csótányok elleni védekezés?

Csótányirtást permetezéssel, és/vagy gélezéssel végzünk, Ügyfelünk igényeire, és a hely adottságaira való tekintettel.

Kellő gyakorlattal, tudással és megfelelő irtószerek használatával lehetővé válik a permetezés és gélezés kombinált alkalmazása. Ezzel a kombinált módszerrel nagyon gyorsan érhetünk el rendkívüli hatékonyságot.

Amennyiben Ön tart a permetezéstől, inkább szeretne egy biztonságosabb, kevésbé drasztikus módszert – úgy természetesen az irtást végezhetjük kizárólag a gélezéssel! A gélezésről ide kattintva megtekinthet egy videót is.

Az irtás alatt semmilyen esetben nem szennyezünk be semmit, permetezőszerünk nem hagy foltot, és az általunk felhasznált gélt a sikeres irtás után maradéktalanul le lehet törölni.

A csótányirtás eredményességének ellenőrzése – objektív mérési módszerekkel – általában különféle attraktánst tartalmazó ragasztós csótánycsapdákkal történik. Ezeket nem szabad összekeverni a lakosság által megvásárolható termékekkel. Márkás, minőségi eszközeink biztosítják a hatékony visszaellenőrzést!

Hasonlóan az irtás eredményességének méréséhez, a folyamatos mentesség fenntartását is attraktáns csótánycsapdák kihelyezésével és program szerinti ellenőrzésével érhetjük el. Egy jól működő monitoring rendszer kiépítése nem csak a csapdák kihelyezéséből áll. A különböző formájú, anyagú – vízálló, porosodást gátló – csapdákat, ragadólapokat professzionális kártevőirtó szerelvényekkel óvhatjuk meg. Ezzel lehetővé válik a csapdák rendszeres kontrollálása és az időben történő beavatkozással megelőzhetjük az esetleg behurcolt csótányok elszaporodását!

Német csótány irtása

  • előzetes helyszíni szemle / igény szerint a fertőzöttség előzetes felmérése csapdákkal
  • irtószeres kezelés gélezéssel / permetezéssel / kombinált módszerrel
  • visszaellenőrzés objektív módszerrel

Német csótány esetén helyi adottságoktól függően akár első irtás után, ismétlő kezelés nélkül is garantálni tudjuk a 100%-os mentességet!

Konyhai csótány irtása

  • előzetes helyszíni szemle / igény szerint a fertőzöttség előzetes felmérése csapdákkal
  • irtószeres kezelés gélezéssel / permetezéssel / kombinált módszerrel
  • visszaellenőrzés objektív módszerrel
  • szükség szerinti ismétlő kezelés 3 hónap elteltével
  • visszaellenőrzés objektív módszerrel

Konyhai csótány esetén az irtás valamivel összetettebb. Ennek két fő oka van: egyrészt a nőstény a német csótánnyal ellentétben nem hordozza magán a petetokot a lárvák kikeléséig, hanem azt a “megfelelő” helyen ledobja. Ezen petetokok inkubációs ideje a német csótányénál jelentősen hosszabb, akár a 80 napot is elérheti. Mivel a petetokra egyik irtószer sem képes hatni, ez azt jelenti, hogy az első kezelés elvégzésétől számított majdnem 3 hónap múlva újabb lárvák jelenhetnek meg. Ezért van szükség ekkor az ismétlő kezelésre. Az ismétlő kezelés után azonban szintén meg kell győződni az eredményről objektív módszerekkel!

Legyen szó bármelyik csótányfajról, ha hozzánk fordul garantáljuk a 100%-os eredményt!